Egészséges ember ne iktassa ki a glutént az étrendjéből!

Kezdjük a legelején…. Amit most itt a bevezetőben leírok,  szeretném, ha végig a fejedben tartanád, miközben olvasod a cikket. Nagyon nagy szerepet játszik ez a pár sor abban, hogy teljesen megértsd neked, magadnak mi lesz a tartható, megfelelő út a táplálkozásodban.

Miután megszületünk, majd picit később elkezdjük felfedezni a környezetünket, vagyis válogatás nélkül tömünk magunkba minden koszt, bacit, mosatlan gyümölcsöt (vagy ahogyan az én egyik fiam is), kutyakakit, kialakul a te személyes, csak rád jellemző bélflórád.
Olyan ez, mint az ujjlenyomat, egyedi. Nagy valószínűséggel nem lesz még egy ember, akivel megegyezne a bélflórád, ez függ a már előbb említett dolgoktól, hogy csecsemőként, aztán tipegőként mi mindent fogyasztasz el, majd a nemzetiségi hovatartozástól, hiszen minden országnak, sőt régiónak is megvannak a maguk étkezési szokásai, de nagyban befolyásolja az is, hogy a szüleid magukkal vittek-e egy egy külföldi utazásukra, és ott milyen helyi ételek, zöldségek, gyümölcsök, stb. kerültek a szádba.

Rakjuk hozzá ehhez még a későbbiekben bekapcsolódó esetleges sporttevékenységeket, iskolai, munkahelyi aktivitásokat a vércsoportodat is, és így már teljesen világossá válik, hogy rengeteg az olyan tényező, amitől te teljesen egyedi vagy!

Miután kiderült, hogy nem hasonlítasz (legalábbis bélflórádat, szervezetedet illetőleg) sem a szomszédra, sem a legjobb barátodra/nődre, ezért nem is tudod sikeresen alkalmazni az ő általuk ajánlott, és nekik remekül bevált táplálkozási, vagy súlyvesztési célzattal kialakított étrendet.

Attól függően, hogy te mit szeretnél elérni (tudom a legtöbben fogyni szeretnének) rád azaz személyre szabottan kell (ene) kialakítani az étrendedet.
Erre valók a táplálkozási-, életmód tanácsadók, mint pl. én is! Megjegyzem, nem biztos, hogy elsőre azonnal rábökünk a tutira, hiszen egyedi vagy, és ezzel az egyediséggel nekünk is szembe kell néznünk. Vagyis egy 3 hónapos kooperáció alatt előfordul, hogy akár hetente változtatni fogunk az addig javasolt étrenden, ami a fentebb leírtak alapján most már teljesen érthető, ugye?

Akkor most jöhetnek a mostanság oly nagyon divatos módszerek, amiktől milliók várják a súlyvesztést.

Van nekünk mindjárt 2 olyan szakemberünk is, akik nagyon szép, nagy és jövedelmező cégeket hoztak létre. Egyikük nő, másikuk férfi. Ne érts félre, nem irigységből állítom őket pellengérre! Minden elismerésem az övék, hiszen kemény munkával jutottak el idáig! Fantasztikus, amiket elértek.
A problémát én az általuk forgalmazott termékek alapanyagaiban látom, ami mindkét cég esetében a szója.
Röviden: a szója serkenti a női nemi hormon az ösztrogén termelődését, ami nekünk nőknek amúgy is van elég (sőt a körte alkatúaknak, meg még néhányunknak ezen kívül túl sok is van), a férfiaknak pedig miért kellene? Pont elég nekik, ami van.
Hosszabban: olvasd el facebook oldalamon az erről posztolt cikket: A halál neve: szója!

Lehet fogyni ezektől? Igen! Miért? Mert alacsony szénhidráttartalmú étrendről van szó. Vagyis több fehérjét, kevés szénhidrátot eszel. Jó ez mindenkinek? Nem mondanám, sőt! Lehet hallani komoly megbetegedésekről is e miatt az étrend miatt. Miért? Mert nem vagyunk egyformák! Van aki sikert ér el vele, van aki nem, de jobb ha kerülöd.

Aztán van nekünk ősemberi táplálkozást javasló életmódunk is. Azt eheted, ami beletartozik ebbe a kategóriába. Illetve mostanában azért hallani már olyan engedményről, hogy bármit? megehetsz. Akkor ez most hogy is van? Ha bármit megehetek, elveszti jellegét ez a rendszer nem? Akkor csak simán marad a gluténmentesség ebben a műfajban? A plusz pedig, hogy gyermekeknek nem szabad követniük ezt az életformát egy bizonyos életkorig!! Felmerül a kérdés, hogy akkor most ezzel jót teszek magamnak, vagy ártok? Egyéni, mert hogy EGYEDIEK vagyunk. Van akinek bevált, van akinek nem.

Lehet tőle fogyni? Az elején igen, aztán szép lassan visszahízod, amit addig leadtál. Miért? Mert amikor átállsz erre az étrendre, nagyon nagyon sok mindenről le kell mondanod, amiket eladdig ettél. Így beindul a fogyás. Aztán, ahogy átáll a szervezeted, és bővül a látóköröd a témában, ismét elindul a hízás, mert attól, hogy gluténmentes még nem szénhidrátmentes! Nagyon lebutítva az addig használt rossz szénhidrátokat, felváltod jó szénhidrátokra.
Lássuk egy példán keresztül.
Vegyünk egy hajdina lisztet aminek a szénhidrát tartalma 61,5g / 10dkg, a glikémiás indexe GI pedig (ez mutatja meg milyen mértékben emeli meg a vércukor szintet) 50 körül mozog.
Minden esetben ezt a két értéket együtt kell figyelembe venni!!
Tehát van egy alacsony GI bíró lisztünk, aminek viszonylag magas a szénhidráttartalma. Fogyni fogunk tőle, vagy sem?
Vagy sem. Mert attól, hogy lassan szívódik fel, alig megemelve a vércukorszintet (GI 50), ez még totál szénhidrát (61,5 g / 10 dkg).

Van nekünk még rengeteg más egyéb mellett egy fehérje diétánk is. Természetesen ennek is megvan a maga árnyoldala. Nagyon okosan, odafigyelve kell alkalmazni, máskülönben izomvesztés következik be. Lehet tőle fogyni? Igen! Miért? Mert a hízás elsődleges okozója a túl sok, feleslegesen sok szénhidrát fogyasztás. Ezzel az étrenddel, saját testsúlyodra lebontva lehet meghatározni, hogy egy nap mennyi szénhidrátot vihetsz be, a fennmaradó részt pedig fehérjéből kell pótolnod.

Jó ez mindenkinek? Szakember segítségével igen. Mert tudnom, látnom kell rólad mindent egy ilyen étrend beállításához.
Végezetül pedig: Miért nem tanácsos minden embernek átállnia a gluténmentes táplálkozásra (főleg a fogyás miatt nem)?
Úgy lettünk megalkotva mi emberek, hogy mindenféle táplálékra szükségünk van. Az EGÉSZSÉGES emberi szervezetnek ugyan úgy szüksége van gluténra is, mint szénhidrátra, fehérjére, vagy éppen rostokra. Ha kiiktatod akár csak az egyiket is a rendszerből, annak legrosszabb esetben súlyos egészségügyi következményei lehetnek, jobb esetben pedig közérzetbeli, és vagy fizikai romlást fogsz tapasztalni. A glutén kiiktatása egy egészséges ember étrendjéből hosszú távon, akár cukorbetegséghez is vezethet!
Meg kell jegyeznem viszont azt is a teljesség kedvéért, hogy bizony előfordul olyan eset is, amikor tipikusan a glutén a kerékkötője a hőn áhított fogyásnak.  Az egyéniség szépsége.

Ha mindvégig szem előtt tartottad az elején leírtakat, miszerint teljesen egyedi vagy, valószínűleg mostanra rájöttél, hogy neked magadnak kell kikísérletezned a saját étrendedet, vagy fel kell keresned egy táplálkozási tanácsadót, hogy segítsen neked.
Bármelyiket is választod, sok sikert kívánok hozzá, hiszen a fogyás legfontosabb összetevői a kitartás és az akaraterő! Ezek nélkül nem fog menni egyik diéta sem!