Rostos, almás szelet

Rostos, almás szeletTévedtem! De tévedni jó. Sőt nagyon jó, és minél többször tévedünk, annál tapasztaltabbak leszünk. De hogy is volt?Mai és ezen a héten az utolsó különleges receptem almagombócnak indult. Tudjátok, mint a túró gombóc csak itt a túró helyére alma került volna. Gondoltam,  simán ki lehet cserélni ezt a kettő összetevőt…hát nem!

Akár hogy igyekeztem, minden próbálkozásnál szétfőtt a gombócom. Pihentettem fél órát, amitől picit szilárdabb is lett a massza és sikerült is egy kisebb próba gombócot kifőznöm, de aztán élesben a 7 normál méretű tesójával ugyan ez már újabb kudarc lett. Szeretek olyan egészséges alapanyagokból sütni-főzni, amik beszerzése nem okozhat gondot senki számára sem, mert azokat a sarki közértben is meg lehet venni. Így nem is kotyvasztottam tovább a tésztám, hanem a B tervhez folyamodtam, ami nálam a sütőt jelenti. Kevertem a masszához 10 dkg olvasztott vajat, tepsibe simítottam és dobtam is a sütőbe. Az eredmény a képen látható, csupa rost, csupa egészség, almás, fahéjas finomság lett. Készítheted uzsonnára a gyerekeknek, iskolába csomagolva, vendégváráshoz vagy csak úgy otthoni nasiként.

Hozzávalók egy nagyobb tepsihez:
1,5 kg alma, ami lehet több is
fahéj
50 dkg  zabkorpa
4 tojás
10 dkg eritritol, vagy más édesítő, az alma édességétől függően
5 dkg teljes kiőrlésű liszt
10 dkg olvasztott vaj

Elkészítése:
Az almákat hámozd, majd nagy lyukú reszelőn reszeld le. Keverd hozzá a többi alapanyagot és pihentesd 15-20 percig. Bélelj ki egy nagyobb tepsit sütőpapírral, melegítsd elő a sütőt 200°C-ra. A masszát, ami elég ragacsos, simítsd a tepsibe és sütőtől függően kb. 20-30 perc alatt süsd készre. Mivel az alma szénhidrát, még ha a lisztet el is hagyod belőle, a fogyókúrázók akkor is csak délután 3-ig ehetik büntetlenül. De megéri! Jó étvágyat hozzá!

 

Újdonsággal bővül a konyhasuli oldala!
Mostantól minden olyan sütemény, vagy főétel alapanyagot meg tudsz rendelni tőlem, aminek a receptje kikerül a blogba, és hozzávalói nem igényelnek hűtést.

Pontosan hogyan is működik ez?
Te meglátod, megkívánod, kiválasztod, és a megrendelem gombra kattintva jelzed felém rendelési igényed. Ezek után, én fogom a jelzésed, majd elmegyek bevásárolni a kiválasztott süti, étel receptjében leírtak szerint, hogy minden hozzávalót beszerezzek. Kimérem neked az alapanyagokat, attól függően, hogy hány adagot rendeltél, és nagy odafigyeléssel, körültekintéssel becsomagolom őket külön, külön. Amint ezzel megvagyok, már szaladok is a futárhoz, hogy minél hamarabb kézhez kapd a csomagod.
Neked pedig már nem lesz más teendőd vele, mint kibontani, összekeverni, és a sütőbe, fazékba dobva elkészíteni. Ugye milyen egyszerű, és időtakarékos?

Az Almás szelet hozzávalóit 2.990 Ft/ adag (1 nagyobb tepsire való) áron tudod megrendelni.
A postaköltség 990 Ft (10.000 Ft feletti rendelés esetén ingyenes).

megrendelem_resize

Ha tetszett a bejegyzésem és szeretnél értesülni a következőkről is, akkor iratkozz fel blog értesítőmre itt a jobb oldalon!