Szénhidrátok. Együk vagy ne együk? Két részből álló cikkünkben, szakértő segít eldönteni ezt a kérdést.

SzénhidrátokEgyre több olyan recepttel találom szembe magam, amiben liszt felhasználása nélkül tudok például palacsintát sütni. De még gyakoribb és hátborsóztatóbb, legalábbis számomra, hogy fiatal, vékony, és tényleg vékony, súlytöbblettel nem rendelkező lányokat látok, hallok, akik szénhidrátmentes diétába, és sokszor túlzásba vitt edzésbe fognak, hogy az amúgy is hibátlan alakjukat még tökéletesebbé formálják, amivel nem hogy használnak, inkább csak ártanak maguknak. Nos, ez mindenkinek szíve joga!

Csakhogy közben megfeledkeznek egy igen fontos dologról, mégpedig arról, hogy a szénhidrát a napi energiaszükségletünk kb. 50%-át teszik ki. Legnagyobb felhasználója pedig nem más, mint az izomzat! Az izmok és szervezetünk megfelelő működéséhez elengedhetetlen a szénhidrátok jelenléte, ami üzemanyagként szolgál a mindennapokhoz. Habár a szénhidrát nem esszenciális tápanyag, így a szervezetnek szoros értelemben véve nincs rá szüksége. Vagyis tudunk létezni akár tartósan is szénhidrát bevitele nélkül. Jó példa erre az eszkimók táplálkozása, akik gyakorlatilag nem fogyasztanak szénhidrátot, mégis élnek, igaz nem túl sokáig, hiszen a nagy mennyiségű fehérje bevitele igen csak megterheli a szervezetet. Szénhidrát bevitel nélkül fáradékonyabbak leszünk és csökken a fizikai, sőt szellemi teljesítőképességünk is. Nem véletlen tehát, hogy a sportolók minden edzés előtt 2-3 órával szénhidrátot vesznek magukhoz.

De mit mond minderről a szakértő. Hallgassuk meg Réti Ildikó életmód tanácsadó és személyi edző véleményét ezzel kapcsolatban:

Tapasztalataim szerint óriási káosz van az emberek fejében az egészséges táplálkozással kapcsolatban is. Kikiáltották a szénhidrátot a „bűnösnek” és mindenki azon igyekszik, hogy lecsökkentse a szénhidrát beviteltét, ami több sebből is vérzik: 

1.  A szénhidrát a legalapvetőbb energiaforrása a szervezetnek. A napi energiaszükségletnek az 50-55%-át kell(ene) kitennie. Tested minden sejtje képes szénhidrátból energiát nyerni, (míg zsírból csak a vázizomzat és a szívizomzat sejtjei képesek energiát nyerni). Tehát mi történik, ha drasztikusan lecsökkented a szénhidrát beviteled, nem eszel kenyeret, tésztát, stb.? Éhezni fognak a sejtjeid! Ha pedig éheznek, nem tudják jól ellátni a feladataikat és raktározásba kezd a szervezet, lassítja az anyagcserét.

2. A szénhidrát megvonásra valóban fogyással reagál a szervezet, ami nem valódi fogyás, hanem látszat fogyás! Látszat fogyáskor bár a testsúly csökken, a zsír viszont ugyanannyi marad a testünkön. Ilyenkor először vizet veszítünk, majd az izmainkat bontjuk le, ami ráadásul sokkal nehezebb, mint a zsír. A szervezet makacsul őrzi a zsírt a legvégsőkig, mivel ez szolgáltatja a legtöbb energiát a testnek! A látszat fogyást mindig kíséri a jojó effektus is. Hiszen, ha éheztetjük a szervezetünket lelassul az anyacserénk és raktározásba kezdünk. A test megijed, hogy túl kell élnie és amint visszatérünk a régi étkezési szokásainkhoz megörül, hogy újból kap tápanyagot és még többet raktároz az ínséges időkre, felkészül a túlélésre és persze ezt is zsírban teszi! Minden olyan diétával, amivel sokkal kevesebb kalóriát viszünk be, mint ami szükséges (az alapanyagcseréhez sem elég) látszat fogyást érünk el. Valódi fogyásról csak akkor beszélhetünk, ha a testzsír százalék csökken (az izomtömeg megmarad)!

3. A fogyáshoz tehát enni kell! Megfelelő mennyiségi-, minőségi-, és időbeli elosztásban.  Röviden a mennyiségi eloszlás mindenkinél egyéni! Kiszámolható, függ: életkortól, testtömegtől, magasságtól, nemtől, fizikai aktivitástól. Időbeli eloszlás: szervezetünket min. 2- max. 4 óránként energiához kell juttatnunk. Amikor napi 3-nál kevesebbszer eszünk, akkor a bevitt energiamennyiség 60-70%-a raktározódik, míg ha napi 5-szöri étkezésre bontjuk ugyanazt az energiamennyiséget, annak csupán 5-10%-a. Azért ez nagyon nem mindegy!

4. Az egészséges tápanyag eloszlás: 50-55% szénhidrát, maximum 30% zsír, és 15-18% fehérje (ez azért némileg változhat egyéni életvitelnek, igényeknek megfelelően). A szénhidrátra is szükséged van, ha tartósan szeretnél fogyást elérni és nem szeretnéd magad életed végéig folyamatosan sanyargatni (véleményem szerint ezt nem is lehet csinálni). Szénhidrát és szénhidrát között azonban valóban különbség van.  Az úgynevezett komplex, összetett szénhidrátok, a szervezetet hosszú távon látják el energiával. Ezeknek a fogyasztása kiemelten fontos a nap folyamán, ettől lesz energiád, ettől fogja a szervezeted kikapcsolni a raktározást: hiszen ha a vércukorszinted kiegyenlített, nincsenek nagy kiugrások, és mély zuhanások benne, akkor megfelelően el vagy látva energiával, se túl sok, se túl kevés, nem kell tehát raktározni. Ezzel szemben az egyszerű szénhidrátok, a cukrok, édesipari termékek, finomított lisztből készülő péktermékek gyorsan szolgáltatnak energiát, gyorsan emelkedik a vércukorszint, de nem túlságosan sokáig tart ki a hatás, tehát újból éhes leszel, újból eszel, és így összességében több kalóriát fogyasztasz el, mint azok, akik összetett szénhidrátok fogyasztásával fedezik az energiaszükségletüket. Ha valamit tehát tényleg nem árt csökkenteni fogyókúra során, az az egyszerű szénhidrát!

5. Egyik tápanyag sem helyettesítheti a másikat. Egyértelmű, ha csökkented a szénhidrát beviteled az vagy a zsírbeviteled és/vagy a fehérjebeviteled növekedéséhez fog vezetni. Tehát felborulnak az egészséges arányok: 50-55% szénhidrát, max.30% zsír és 15-18% fehérje. Ami hosszútávon nem vezet tartós fogyáshoz és mellette rosszkedvű, fáradékony leszel és a koncentrációképességed is csökken.  Folyamatosan kívánni fogod a szénhidrátokat (főleg az egyszerű szénhidrátokat, mert a szervezetednek gyorsan van szüksége energiára, amit az egyszerű szénhidrátokból tud nyerni) és ha nagyon alacsony a szénhidrát beviteled az előbb utóbb egy nagy faláshoz fog vezetni. Ugye ismerős az az érzés, amikor olyan vágyat érzel a csoki, túró rudi, valamilyen sütemény, vagy csak az egyszerű fehér lisztes pékáruk irányában, amit nem tudsz legyőzni? Na ez pontosan azért van, mert a szervezet jelez, hogy több szénhidrátra lenne szüksége és ezt az igényt Te megpróbálhatod legyőzni, elnyomni fejjel, akarattal, de előbb utóbb győzni fog a tested! MERT nem lehet hosszútávon kizsákmányolni a szervezetedet! Becsapni be lehet időszakosan mindenféle fogyókúra, diéta alkalmazásával, de hosszútávon tartós eredményre ezek nem vezetnek. A megoldás a kiegyensúlyozott tápanyag bevitel, megfelelő mennyiségi-, és minőségi elosztásban. Ekkor nincsenek falási rohamok, édességvágy, tele vagy energiával, tudsz koncentrálni, megindul a fogyásod, ami már valódi fogyás.

Érdemes tehát megfogadni szakértőnk tanácsát, aki következő cikkünkben hasznos tanácsokkal fog ellátni téged, hogy a most megszerzett tudást alkalmazni tudd a gyakorlatban is.

Ha tetszett a bejegyzésem és szeretnél értesülni a következőkről is, akkor iratkozz fel blog értesítőmre itt a jobb oldalon!

Szénhidrátok. Együk vagy ne együk? Két részből álló cikkünkben, szakértő segít eldönteni ezt a kérdést.” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Tetszett a tályékoztató, én is szeretnék pár kilótól megszabadulni. <3

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.